Dunabogdányi  Általános Iskola 

és Alapfokú Művészeti Iskola

MENÜ

 

Régiókon átívelő szakmai kapcsolatépítés

Nyertes pályázatunknak köszönhetően iskolánk tantestülete októberben a Fejér vármegyében fekvő Pusztavám és Mór településekre látogatott.

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata évek óta meghirdeti pályázatát, melynek keretein belül a Német Szövetségi Belügyminisztérium (BMI) finanszírozásában egyesületeknek és intézményeknek biztosítanak támogatást magyarországi németek lakta települések, és azok intézményei közötti szakmai kapcsolatépítés céljából.

Pusztavámon a német nemzetiségi fenntartásban működő általános iskolát látogattuk meg, ahol egy német órán, valamint egy néptánc órán is részt vehettek a pedagógusok. Az intézmény vezetője részletesen beszámolt az iskolában folyó munkáról, melyet egy szakmai beszélgetés követett.

A szakmai tartalmak mellett a helyi kultúra megismerésére is figyelmet fordítottunk, így Pusztavámon meglátogattuk a helytörténeti gyűjteményt, majd Mór felé vezetett az utunk, ahol a német nemzetiségi tanösvény állomásait jártuk végig.

Végül egy helyi étteremben elfogyasztott bőséges ebéd mellett beszéltük meg a nap tapasztalatait.

A programot a Német Szövetségi Belügyminisztériuma támogatta a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatán keresztül 440.000 Ft összegben. Támogatónk volt továbbá a Dunabogdányi Iskoláért Alapítvány, a Német Nemzetiségi Önkormányzat és Dunabogdány Község Önkormányzatának civil alapja.

Vogel Norbert

főigazgató-helyettes, projektfelelős


 

 

Új hangszerekkel a helyi fúvószene sikeréért!

Három éve útjára indítottam egy kezdeményezést, amely azt a célt szolgálja, hogy a helyi fúvószenekarok és a zeneiskola hangszerállományát a régi hangszerek javításával, de leginkább újak beszerzésével gyarapítsuk.

Korábban sor került már egy bariton és egy klarinét javítására, egy harmonika, két harsona, három baritonkürt beszerzésére.

Idén októberben pedig két új fuvolát és egy klarinétot állítottunk a cél szolgálatába, amellyel célzottan a zeneiskola tehetséges fiatal zenészeit szeretnénk ösztönözni a zenekarokban való aktív részvételre.

A projektet a 2025. évben egy nyertes pályázatnak köszönhetően a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatán keresztül a Német Szövetségi Belügyminisztérium (BMI) 424.180 Ft,- összegben támogatta.

A kezdeményezés további támogatói: Dunabogdányi Iskoláért Alapítvány, Dunabogdányi Németekért Közalapítvány, Német Nemzetiségi Önkormányzat Dunabogdány.

A projekt további részleteivel és eredményeivel hamarosan jelentkezem.

Vogel Norbert

projektmenedzser

 

 


 

 

 


 

  • Határtalanul 2024/2025.

    https://dbiskola.hu/hat-kp-1-2024-1-002141/ 

    Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek: 3 nap Észak-Erdélyben és a Partiumban

    Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával


     

  • Magyar Falu Program Falusi Civil Alap
    2022-09-10 10:00:00

    FCA-KP-1-2021/4-001004 Községi családi nap-közösségépítés a pandémia után

    Forrás: https://dbiskola.hu/alapitvanyi-palyazatok/


     

  • Kréta E-napló
    2019-11-04 12:24:09

    A napló használatról az általános tájékoztató itt olvasható!


     

  • BMI pályázat 2018


     

  • ERASMUS+


     

  • Erzsébet táborok


     

  • Online tanulás

    Hasznos oldalak a tanuláshoz, gyakorláshoz
    KICSIKNEK, NAGYOKNAK


     

  • ADÓ 1%

    1% az iskola alapítványának!

    1%

    A Dunabogdányi Iskoláért Alapítvány
    köszönettel fogadja az adóbevallások során felajánlott 1%-ot

    Adószám: 18216970-1-13

     


     

  • Már a Facebookon is! Csatlakozz!
    2015-10-23 17:27:17

    fac

     

     

     


Asztali nézet